Kiáltvány a magyarokhoz!
Forrás: http://www.karpathaza.net/
Mind több és több emberben ébred fel az igény az ország sorsának megváltoztatása iránt. E váltás békés megvalósításának érdekében, egyik eszközeként jött létre mozgalmunk, a Magyarok Szövetsége. A Magyarok Szövetsége társadalmi szervezet, civil szervezetek és a célokkal egyetértő személyek szövetsége, nem áll mögötte sem párt, se gazdasági érdekcsoport, se vallási közösség, csupán mi magyarok. Célja az egészséges és tisztességes, élhető ország megteremtése, a saját erőnkből, a saját munkánkból.
A kérdés, ami mindannyiunkban felmerül, hogy milyen országot is szeretnénk?
Egy olyan országot, ahol a külföldnek, a befektetőnek, a Világbanknak stb. kell megfelelni, vagy egy olyat, amely nekünk megfelelő?
Tudjuk, hogy baj van, mert az már minden területen jelentkezik. Tudjuk, hogy a legkiszolgáltatottabb rétegektől, a bérből, fizetésből élőktől, a nyugdíjasoktól vesznek el mindig, amikor válság van, tudjuk, hogy a betegek mennyire kiszolgáltatottak, és akinek nincs TB kártyája, az akár bele is halhat a betegségébe. Tudjuk, hogy a magyar nép létszáma csökken, egyre kevesebben vállalkoznak családalapításra, mert nem biztosak benne, hogy fel is tudják a gyermekeket nevelni, ami az egészségügyi és a nyugdíjrendszer közeli összeomlásával fenyeget. Tudjuk, hogy Magyarországon drágábban vesszük a rosszabb minőségű élelmiszert, és ötödannyit kapunk ugyanazért a munkáért, mint Nyugat-Európában. Tudjuk, hogy a bankok sorra elveszik azok házait, akik nem tudják fizetni a részleteket, utcára küldve őket úgy, hogy mellette milliárdos profitokra tesznek szert. Tudjuk, hogy ha nem változtatunk, egy olyan bolygót hagyunk a jövő generációjára, amely szeméttel teli, levegője, vizei és földje mérgezett, és amely energiaínségben szenved.
A válság jeleinek felsorolását még sokáig folytathatnánk, de e jelenségek gyökerében egy valami közös: kialakult az országban egy kollektív felelőtlenség-tudat. Ez a legrombolóbb szociális tényező, mely elveszi az emberektől a jövőbe vetett hitet és a reményt.
Ne higgyük el, amit sulykolnak, hogy nincs más lehetőség! Nagyon is van, és nem is egyféle! De ennek tudása nem szolgálná ennek a politikai “elitnek” az érdekeit, ezért görcsös igyekezettel megpróbálja elhitetni velünk ennek ellenkezőjét, a közös koncból részesülő, lelkiismeret-vesztett újságírók, politológusok, közgazdászok, bankárok, észt osztó önjelölt, neves és ismert értelmiségiek sürgölődő kórusa mellett.
Olyan ország kell, ahol kiszámítható a jövő, ahol félelmek nélkül, szabadon élhetünk, ahol van erkölcs, ahol a közösség érdekei érvényesülnek kevesek magánérdekei helyett, ahol az élet és az azt hordozó család a fő érték. Olyan ország kell, amely teret ad a nemzet tagjai számára saját személyes megélhetésükhöz, fejlődésükhöz, ahol nem aláznak meg bennünket magyarságunk, kultúránk miatt. Olyan ország kell, amelyben megrokkanás nélkül meg lehet élni a munka béréből. Egészséges ország kell, ahol a szellem szabadon fejlődhet, ahol egyenlő esélyekkel indulhat mindenki a boldogulás felé, ahol nem egymás kifosztása a gazdasági cél. Ezt az országot a jövőbe, a saját tevékenységünk eredményébe vetett hit, a közös cselekvés sikerének reménye és az együttműködésben megnyilvánuló szeretet teremtheti meg.
Az, hogy ezt az országot megteremtjük-e, rajtad is múlik!
Fontos, hogy mindenki értesüljön a hírről: megindult az országunk újjáépítése, hogy tudjanak csatlakozni a mozgalomhoz, hogy tudjanak alkotni és építeni, összefogni és szeretni, hogy ki-ki maga is tudjon a maga és mások számára lehetőséget teremteni.
Az út nem lesz könnyű, és nem lesz egyszerű.
Mi azt akarjuk, hogy becsületes, értelmes egyezségek során közösen megoldjuk végre a legsúlyosabb problémákat, a megoldásokat ne egy önző politikai, az átalakulást saját érdekeinek alárendelő kisebbség erőszakolja ránk. Az új korszak társadalmi értékrendje a szereteten, az együttműködésen, a tolerancián alapuljon, a fiatalok itt maradjanak az országban, akarjanak családot alapítani és gyermekeket nevelni. Azt akarjuk, hogy akik dolgozni akarnak, azok munkához jussanak, és érezzék, hogy szükség van rájuk: Azt akarjuk, hogy ne lehessen a segélyekkel visszaélni. Az a szándékunk, hogy megerősítsük a belső gazdaságunkat és megzabolázzuk a multi cégek és bankok mindent felemésztő étvágyát, hogy nekünk megfelelő fizetések és árak legyenek Olcsóbb és tisztességes képviseleti rendszert akarunk kiépíteni, a magyar nemzeti érdekeket kívánjuk a legszélesebb bázison megfogalmazni és érvényesíteni, fenntartható, a környezettel és a közösséggel harmóniában működő gazdaságot szándékozunk létrehozni. Kapcsolatokat akarunk kialakítani az unión belül működő, hasonló szemléletű társadalmi szervezetekkel is, hogy közösen léphessünk fel nemzetközi szinten is, egy saját érdekeit képviselő Európa érdekében. Sok más egyebet is meg szeretnénk valósítani, a célok – a munka során bővülő – körét a mozgalom tagjai határozzák meg.
És ha évek múlva, amikor mindez megvalósult, gyerekeink megkérdezik tőlünk, hogy mit tettetek ti ezért, akkor büszkén mondhassuk nekik, hogy ott voltunk akkor, amikor ez a változás megindult, kivettük belőle a részünket, és megtettünk mindent, ami a sikerhez kellett.
Ha összefogunk és túllépünk a mesterségesen gerjesztett megosztottságon és a viszálykodáson, ha merünk tovább látni, mint saját közvetlen gondjaink, akkor egy olyan országot tudunk alkotni, amilyenre mindannyian vágyunk!
A Magyarok Szövetségben elindult az ország felmérő és újjáépítő, programalkotó munka, amelyben mindenkire szükség van, aki tenni kíván. A munka jelenleg államreform, nemzetvédelmi, külügyi, gazdasági és kereskedelmi, mezőgazdasági, pénzügyi, környezetvédelmi, művelődési, oktatási, egészségügyi, népjóléti, vallási és erkölcsi és bárka tagozatokban folyik, amelyekhez szabadon lehet csatlakozni. Most kell megalkotnunk egy emberibb világ működésének szabályait, együttműködve a világban hasonló elveket valló szervezetekkel. Az elvégzett munka, az önként vállalt és teljesített feladat emelhet bárkit időlegesen e szövetség valamely vezető tisztségébe, melyről lemondhat vagy melyből elmozdítható. A cél nem egy választás megnyerése, hanem az országunk hosszú távú fennmaradását biztosító keretek megteremtése, annak élhetővé formálása, hogy végre büszkék lehessünk saját jelenkori teljesítményünkre is.
És miben számítunk rád?
Gyere velünk addig, ameddig meggyőződésed engedi, mondd el véleményed arról, amit tenni akarunk, segíts abban, hogy országunk közöttünk megjelenhessen. Ha csak egy lépést teszel velünk, már azzal is előidézed a változást. Ha valamiben egyetértesz, annak megvalósulását támogasd, függetlenül attól, hogy más dolgokban esetleg eltér a véleményed. Ne a különbséget keresd, hanem az egyezéseket! Az eredmény nem személyeké, nem a mozgalomé, hanem közös országunké lesz.
Légy te is a változás részese, az, aki tesz egy élhetőbb jövőért! Légy te is egyike azoknak, akik be akarják bizonyítani, hogy nem a pártok kizárólagosságával, hanem a tömeget megjelenítő civil szervezetek bevonásával lehet igazán eredményesen irányítani egy országot!
Ez itt a mi időnk, vállaljuk el azt a felelősséget, amit az élet visszavonhatatlanul ránk szabott, alakítsuk magunk az ország jövőjét, ne csak elszenvedjük mások akaratát, a tudatos rombolást!
A közös munkára jelentkezni lehet az alábbi honlapon:www.magyarokszovetsege.hu, ahol további információk is nyerhetőek a mozgalomról.
Magyarok Szövetsége